A képalkotás egyik fontos motivuma a téma megfelelő pozicionálása a kép felületén. Az alábbiakban olvasható cikk részletesen bemutatja a fontos vágási szabályokat.
Ezekkel a fogalmakkal minden kezdő fotósnak meg kell ismerkednie,
ezért tartottam fontosnak ezt a cikket teljes terjedelmében itt is bemutatni.
Egyben azt is jelzem, hogy ez a témakör még közel sem merítette ki a fontos tudnivalókat.
A célom az volt, hogy bemutassam a képek vágására kialakult szabályokat.
Természetesen még jónéhány ilyen "alapszabály" létezik! Szeretném ezzel a bemutatott anyaggal ráirányítani a figyelmet az eredeti forrásra, amely igen széles körben nyújt ismeretanyagot kezdőknek és haladóknak egyaránt!
Ezúton is köszönöm a szerzőnek Dékán Istvánnak a honlapunkon történő megjelentetésre vonatkozó engedélyét!
A cikket a www.fotovilag.hu engedélyével helyeztük el.
Írta Dékán István
alkalmazott fotográfus, szakíró
Eredeti cím:
JELLEGZETES KÉPKOMPOZICIÓS HIBÁK 2.
Térbehelyezés, irányultságok, hibás vágások, hova nézzen a modell
Térbehelyezés
A kép négy szélével lényegében kivágunk egy részt a valós térből. Az így kapott képtérben vannak a képelemek. Nagyon fontos tényező, hogy a motívum hol helyezkednek el ebben a térben. Részben a szélekhez viszonyítva, részben a tér mélységéhez képest. Több motívum esetén ezek egymáshoz viszonyított helyzete is számít. A lényeges képelemek elhelyezkedése egyensúlyt adhat, vagy ellenkezőleg, feszültséget teremthet. Ezért erre is figyelni kell a kompozíció kialakításánál.
A térbehelyezésen sokszor a képkivágás utólagos korrigálásával is változtathatunk. Érdemes górcső alá venni az elkészült képet, hogy a kivágás módosításával nem lehet-e tovább javítani a téma térbehelyezését, és ezzel megváltoztatni a képhatást.
.
Jellegzetes térbehelyezések
Közismert, hogy a fő téma középre helyezése statikussá, esetenként unalmassá teszi a képet. A középre komponálás egyben hangsúlyozást is jelent, ezért lehet a kiemelés, a figyelemfelhívás eszköze is. A hatást mindig a konkrét téma dönti el.
Az mindenképpen bizonytalanságot okoz, és ezért hibának számít ha a motívum a szimmetriatengely közelében van, de nincs pontosan rajta. Vagy legyen ténylegesen szimmetrikus, vagy határozottan térjen el ettől.
szimmetrikus elhelyezés
Harmadolás, aranymetszés
Az egyik, gyakran alkalmazott elhelyezési séma a harmadolás. Erről akkor beszélhetünk, ha a kép szélességét vagy magasságát három egyforma távolságra osztjuk, és az osztásvonalra tesszük a motívumot. Minthogy a motívumoknak szélességük is van, ezért az elhelyezés szempontjából az optikai tömegközéppont számít. Ez nem feltétlenül a motívum felületének középpontja. Az hogy ez a középpont hol van, függ a motívum alakjától is.
Az aranymetszést harmonikus feszültségnek is nevezhetjük. Ez egy olyan helyzet, ami tulajdonképpen nyugodt, de nem teljesen statikus, unalmas. Gyakran használják, és nem követhetünk el kompozíciós hibát, ha fő témánkat az aranymetszés szabályai szerint helyezzük el a felületen.
aranymetszés
A harmadolás és az aranymetszés viszonya
A képen akkor beszélünk aranymetszésről, ha a motívum a kép két széle között egy meghatározott távolság-aránynak megfelelően helyezkedik el. Az egyik képszélhez kisebb, a másikhoz képest nagyobb távolságban. Az aranymetszés akkor valósul meg, ha a kisebb rész úgy aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb, a kettő összegéhez. Ez nem felel meg a harmadolási vonalaknak.
Képszél, sarok
Ha a fő motívumot kivisszük a kép szélére vagy a sarkába, azzal legtöbbször feszültséget teremtünk. Ilyenkor az üres rész is képelemként viselkedik. Viszont nincs rajta semmi, vagy legalábbis a fő motívummal összevethető elem. Az ürességből adódó hiányérzet okozza a képi feszültséget.
Irányultságok
Egyes motívumok irányokat is meghatároznak. Ilyen az arcképnél a tekintet, vagy mozgó témánál a mozgás iránya. Ezt is figyelembe kell venni a térbehelyezésnél.
Általános szabály, hogy ha egy arc oldalra néz, akkor a nézés irányában több helyet kell hagyni a képen, mint a másik oldalon. Így van hova néznie.
Zavaróan hat, ha a modell "kinéz" a képből
Hasonló a helyzet a mozgással. A mozgó motívum előtt több helynek kell lennie, mint mögötte. Ha kevés teret hagyunk előtte, az olyan, mintha nekimenne a kép szélének, ami zavaró.
A mozgás irányában több helyet kell hagyni
Zavaróan hat, ha a mozgás irányában nincs hely a képen
Hibás vágások
Vannak általános szabályok arra, hol lehet, vagy nem lehet elvágni egy motívumot. Emberalaknál nem tanácsos az izületeknél vágni. Ezt valamikor úgy tanították, hogy az ilyen vágás azért is kelt kellemetlen érzést, mert a végtagokat az izületeknél szokták amputálni. Aki már látott amputált kezű vagy lábú embert, abban előjön ez az asszociáció. Ez vagy igaz, vagy nem, de tény, hogy jobb elkerülni a izületeknél történő vágást. Tehát ne vágjuk el a végtagokat a bokánál, térdnél, ágyéknál, csuklónál vagy a könyöknél, illetve ezek közelében.
Az izületek közötti részen nincs gond.
Ugyancsak kerülendő, a figura bármely részének, különösen a kezeknek vagy lábaknak kis mértékű levágása. A képből kiszaladó ujjak, könyök vagy lábfej esetlegességet, a kompozíció átgondolatlanságát jelzik.
Épületek geometriája
Épületeknél célszerű odafigyelni a főbb részekre, elemekre. Lehetőleg próbáljuk elkerülni ezek elvágását. Ilyenek a boltívek, ablakok, ajtók, díszek. stb. Az a szerencsés, ha sikerül a képhatárt két ilyen motívum közé pozícionálni.
Nagyon zavaró a épületek vízszintes vonalainak kis mértékű dőlése. Ezt utólagos vágással, vagy transzformálással ki kell korrigálni a kép szélével párhuzamosra. Ugyancsak kerülendő a napnak, vagy más erős fényforrásnak a visszacsillanása az ablakokon, fényes anyagból készült falakon. Ez ráadásul a fénymérő megzavarásával alulexpozíciózt is okozhat.
korrigált dőlés
Horizont
Befolyásolja a képen lévő tér megítélését az, hogy milyen magasra tesszük a horizontot. Ha a kép felső részének közelébe kerül, akkor az megnöveli a tér látszólagos méretét. Az alacsonyra tett horizont nagy felületű égboltot hoz létre a képen. Ezzel a segíti a nyitottság, szabadság, felszabadultság hangulatának kialakulását.
Hova nézzen a modell?
Ez attól függ, hogy milyen jellegű a portré. Ha a modell belenéz az objektívbe, akkor lényegében ránéz, szemkontaktust teremt a kép nézőjével. Ilyenkor nagyon megnő a modell arckifejezésének jelentősége. Lényegében ettől függ a kép hatása. Ha erőltetetten vigyorog, akkor azzal azt mondja, hogy most fényképeznek, mosolyogni kell. Ez az a tipikus amatőrkép feeling, amit jobb elkerülni. Mindamellett nem tilos az objektívbe nézni. A nyomtatott magazinok címlapjain lévő arcok legtöbbször ilyenek. Itt az a koncepció, hogy a címlapon lévő személynek (főként szép hölgyek) mintegy felszólító jelleggel nézzenek rá az újság olvasójára. Különösen akkor fontos ez, amikor a potenciális vásárló böngészi az újságos standon a lapokat. A szemkontaktus egy attraktív, vagy népszerű arccal jelentősen befolyásolja a vásárlói döntést.
Ha azt akarjuk sugallni, hogy a kép spontán, elkapott, a fotós ott sem volt, akkor viszont ne nézzen a modell az objektívbe. A természetes hatáshoz az a legjobb, ha az arc nem semleges. Azaz látszik rajta valamilyen érzelem, vagy az, hogy az illető csinál valamit. Tehát spontánná teszi a képet, ha az arcon csodálkozás, koncentrálás, meglepetés, öröm vagy bánat tükröződik. Még akkor is, ha ez egyébként megjátszott.
|
